Egy pár sor egy olyan ünnep előtt, amit nem foglalhatnak keretbe szavak. Egy olyan ünnep előtt, amit nem érteni, érezni kell. Még akkor is, ha a szent este egyedül talál. Szeretettel ajánlom ezt a verset minden barátomnak, és külön annak az embernek, akinek nagyon sokat köszönhetek. Barátaim, Dávid nagyon Boldog Karácsonyt!!

Minden más

Fenyőillatú érzés ölel,

engedem, hogy szép legyen,

s ha egyedül is talál az est,

egy apró láng ma nekem üzen.

Forralt borba csomagolva

dúdolom kedvenc dalom,

hagyom, hadd szálljon messzire,

vigyázzanak rá fent a csillagok.

Boldogságból sző új álmot,

lágyan simogat egy gondolat,

messze jár, aki igazán érthetné,

nekem csak az öreg Hold maradt.

Fénytelenül is lehet fényes,

szeretetedből szőtt ragyogás,

csomagold be gyorsan, kérlek,

s csendben lopd a fám alá.

Hópehely tánc az ablakon,

fagyos reggelen ébredő varázs.

Kedves, annyira hiányzol! Érzem,

egyszer tőled lesz majd minden más.

…a bohóc…

Igen, állítólag vannak, bizonyított tény… valaki már látta őket. Igen, néha én is…

De szar érzés, ha szükséged lenne rájuk, amikor kicsit padlón vagy, és hiába nézel körül, nem segít fel senki, mert épp borzasztóan elfoglalt, és hosszú hónapokig nincs egyetlen szabad órája sem…

Azért vannak?

Állítólag azért vannak…

velük könnyebben ébredjen a holnap,

ne üres sóhajként szálljon tovább a jelen,

s legyen értelme minden róluk írt sornak.

Hiába nyújtom kezem,

folyton csak a levegőt markorom,

üres színpadon, a fénytelen éjben,

magánnyal táncol minden dalom.

Adtam magamból mindig,

sokszor többet is, mint kellett,

zsebeimből ezerszám a csillagokat,

asztalomról, aki kért, míg volt mit, vehetett.

Hibátlanul tudják nevem,

ha szükség áll őrt a küszöbükön,

majd eltűnnek, mint viharban az árnyék,

jön a „borzasztó elfoglalt vagyok, esküszöm!”

Pedig mindig beértem kevéssel,

soha nem kellett pénz, sem hatalom,

csak pár őszinte szó, néhány mosoly,

s hogy tőletek legyen hangos holnapom.

…a bohóc…

Nagy városnak, nagy házában…a mi pénzünkön melegednek…

Patkányinvázió

Dübörög a tánc,

drága zongorán hamis dal szól,

millió fület bánt,

ahogy pár száz patkány dalol.

Rohadtul fáj,

ahogy körmöd húsomba vájva,

mocskodba húzol,

s hátamon mászol a sárba’.

Meg ne állj!

Gerincünkről rágd le a húst,

majd nézz körül fentről,

addig, amíg alá nem hullsz!

Birtokvágy söpör,

tiéd mindenem, de mit szám szül enyém,

véremtől hízol vastagra,

de nagyon közel az utolsó ebéd.

Muszájból ébredve,

hitvány szavaid kell hallnom,

bilincsbe vered létem,

s börtönödbe zárod harcom.

Rég áll a bál,

egy utolsó walzer még jár,

arctalan vigyorba csomagolva,

a vágy ajtód előtt már sorban áll.

Tovább ne várj!

Utolsó szavad lesi a nép,

ólomgolyó lesz a pont,

semminek születve, semmibe érsz.

Hiába kiabálsz majd,

amikor a kötél szagát nyakadon érzed,

finom lőpor illata száll,

s a varjak sírodról eszik az ebédet.

Egy utolsó viszlát,

mérged mindenki szívéből szórja,

kóstold meg bátran,

csordáddal együtt menj a pokolba!

Csurig a pohár barna lével,

hánytat szátok rothadó gyümölcse,

lenyúztatok rólunk már mindent,

de szívesen adunk még sírkőre.

Szebb jövő lehet,

amíg a hajnal új holnapra ébred,

rázd le láncod ember,

s űzd messzire a hitvány söpredéket!

Nem lávszong tudom,

de már nagyon nyitva a bicska,

lájkoltam, amíg tudtam,

de örökre nem leszek csicska.

Hosszú folyó a panasz,

kánaánotok nekünk szenvedés,

ördög Uram, nem kérek mást,

legyenek vendégek poklodban mielébb.

…a bohóc…

Egyetlen perc egy életből nagyon kevés idő. Mégis nagyon sokat érhet. Soha ne sajnálj egyetlen percet arra, aki kicsit is fontos neked…mert lehet, addig vársz majd, míg nem marad egyetlen perc sem…

Egyetlen perc

Kérlek, adj még,

csak egyetlen percet a mádból!

Szeress, és úgy égj,

mohón perzselje arcom lángod!

Kérlek, vedd el,

gyűjtsd markodba órámról a perceket.

Játsszunk az élettel,

legyünk két ember, aki nem siet.

Kérlek, add szavaid,

nélkülük félek, teljesen szétesem.

Simogassanak dalaid,

érintésed nélkül többé nem létezem.

Kérlek, hadd higgyem,

kísérőd leszek sok ezer holnapon.

Árnyékodból merítve,

csillagod, ki majd érted ragyog.

Kérlek, mondd még,

hogy sütni fog rám újra a Nap.

Apró gyertya ég,

reszket, mert a szél folyton belekap.

Van úgy, hogy az ember valaki szemében csak egy tévedés…szép dolgok ezek…

Téves mézes

Olcsó álmokból szőtt,

mézes levélben főtt,

ócska máza a szónak.

Pillanatnyi szeretés,

csupán ostoba tévedés,

szőnyeg alá söpör a holnap.

Játssz, kavard fel a vizet,

nyugi, ma a bohóc fizet,

harapj bele, és menj tovább.

Magyarázd meg a tegnapot,

szívemben hagyott lábnyomod,

no para, nem te vagy a hibás.

Holnap, kérlek, engedd el,

menjen, ha mennie kell,

egyszer legyen ő, aki hiába vár.

Fáradt ráncokban, féltérden,

nyakig az álottszagú reményben,

néma sóhaj marad a viszlát.

Barátnak hitt gondolat,

falra hányt mosoly marad,

zacskóba szórt törött porcelán.

Egyedül halkan szól a dal,

igazán, már semmit sem akar,

pár otthagyott hang a zongorán.

Akinek nem inge…. járjon pólóban…

Lúzer

Jó vagy, ha épp nincs más,

bocs, most van nálad fontosabb.

Szenvedj egyedül a viharban,

majd jövök, ha kisütött a nap.

Unalomból fest képet a holnap,

hadd lógjak kicsit a nyakadon.

Öh, hogy jönnél velünk bulizni?

Ne hari, de már van programom.

Hello, mizu, hogy vagy?

Bár igazából nem is érdekel.

Rád írtam, mert egyedül voltam,

és épp senki mást nem értem el.

Tudnál segíteni kicsit, légyszi,

napok óta szarakodik a gépem.

Hogy elmehetnénk utána csavarogni?

Sajna, tök elfoglalt vagyok egész héten.

Hello spanok, na, mi a helyzet?

Remélem, nem késtem nagyon el.

Hogy ő ki? Nem mindegy az,

már úgy is mindjárt mennie kell.

Annyira gáz, mindig úgy nyomul,

nem veszi észre, hogy folyton zavar.

Sajnálom azért szegény lúzert,

arany a szíve, mindig csak jót akar.

Véredből létezem

- Édesanyámnak-

Magodból teremtődött pirinyó élet,

bár sírok kicsit, karjaidban nem félek.

Mosolygós szívvel némán vigyáztad,

első lépteim, s nekivágtam a világnak.

Engedted, hadd járjam egyedül utamat,

árnyékként ölelted, óvtad holnapomat.

Megtanítottad keresni mindenben a jót,

küzdeni, soha fel nem adni a harcot.

Keménynek nevelt a ránctalan sors,

arcodon nem ült ki, hogy lelked mit mond.

Egyedül neveltél, s hogy ilyennek, köszönöm!

Anyai intelmeidet hálával megőrzöm.

Harminc év telt el együtt a Nap alatt,

mire elhagyta szíved egy rég várt gondolat.

Fülembe súgott könnyes szavak,

„Boldog vagyok, hogy a fiam vagy!”

Ész vetette papírra, szívem vezette tollam,

szép sorok elkísérnek, míg ébred a holnap.

Éjjel vigyáznak rád, mint égi madarak,

fáradt lelkedben új otthonra találnak.

Soha nem vár egyedül a könnyszagú kikelet,

két fiad angyalként vigyázza törékeny életed.

Fogom kezed, kísérlek, bármerre is járj,

büszkén mondom, szeretlek édesanyám!

…a bohóc…

Baj, ha a vágy a barátság elé áll…és az ember képtelen mögé látni…ilyenkor talán hasznosabb, ami szégyen sokszor…és jobb, ha a barát futásnak ered…mert a vágy előbb-utóbb úgy is visszatért, de egy megbántott, nagyon fontos ember lehet örökre elveszik…szíve belefullad a csalódás tengerében…és ha későn ébred a józan ész, már nem tudja újraéleszteni…

Gyümölcs a fáról

Légy kurva, de csináld ingyen,

amit a másik pénzért kínál.

Félóra ismeretség, lehet sok is,

hogy idegenből váljon túl közeli barát.

Mindegy kié a fa, amit éjed ölel,

szakítsd le bártan gyümölcsét!

Lehet, ki nevelte haragudni fog,

összetört lelke, ugyan mennyit ér?

Van elég gyümölcs, aki mindenkié,

neked is jár kosarából, így gondolod.

Jó nagyot harap belőle kéjed,

s ha mégsem ízlik, lazán eldobod.

Ki gondozta úgy is összeszedi,

s megragasztja, amit eltörsz.

„Kedves madárijesztő vagy” - mondják,

kiváló barát, de semmi több.

„Árnyékod jólesik” - súgják,

emberségből tied az arany.

Lehetnél a legjobb is akár,

ha máshol hordanád az agyad.

Kihúzom hátamból a karót,

levetem egykor szépnek hitt ruhám.

Leszek inkább rohadó gyümölcs,

mint magányos, utolsó mohikán.

Szívem a karóra tűzőm,

vigyék, egyék a madarak.

Új bőrömben csak hátrány,

ha ruhámhoz érzelem tapad.

Leszek kurva, játszom veled is,

álarc nélkül, meztelen, hogy kívánj.

Félóra ismeretség bőven elég,

mire vársz, még kihűl az ágy!

…a bohóc…

Egy szép nap emlékére…neked!

Oly rég volt…

Oly rég volt,

amikor egy érzés így karolt.

Oly rég volt,

amikor egy mosoly elrabolt,

oly rég volt…

Vállam rázta ügyetlen véletlen,

táncra kért egy mosolygós idegen.

Nem akart mást, csak legyek kicsit bolond,

s pár napra miénk lehet az üres porond.

Nem ígértünk egymásnak csillagokat,

csak nevetéstől hangos, igazi holnapokat.

Engedtük, hogy ész helyett a szív vezessen,

s már zakatolt is a vágy át a fagyos kilométereken.

Félszeg pillantás csókolt, csak miénk volt a tánc,

hirtelen fonálból szőtt ügyetlen románc.

Ismerős, de rég elfeledett érzés lüktetett,

közös ágyban szunnyadt valóság, s a képzelet.

Hamar véget ért a különleges pillanat,

elment, de belőle valami végleg itt marad.

Nem rég volt,

s egy érzés úgy karolt!

Nem rég volt,

szelíd mosollyal ringatott a Hold,

oly szép volt…

…a bohóc…